Szombathelyi érdekeltek is vannak a szeptember 23-27. között Mariborban megrendezésre kerülő női U20-as Eb-selejtezőn. A Szombathelyi Sportiskola két korábbi kiválósága Németh Luca és Kovács Anna is meghívást kapott Kőnig...
Hírek Ne hagyd ki
A Szombathelyi Sportközpont csapata idén is lelkesen csatlakozott a városi szemétszedési akcióhoz. Ezúttal az Arena Savaria környezetét, az Eperjes utcát és a Tószer teret, valamint a Gyöngyös patak környékét...
Hétvégén két mérkőzésen is pályára léptünk, a Szolnok és az Emericus csapata ellen. Mindkét találkozón nagy lelkesedéssel és elszántsággal játszottunk, így végül két szép győzelemmel zártuk a napot. Az...

Bemutatkozás
Tisztelt Sportbarátok! Kedves Látogatók!
Sok szeretettel és tisztelettel köszöntjük Önöket a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. honlapján!
Az intézményt Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 1999. július 1-ei hatállyal SZMJV Sportiskolája néven hozta létre. 2001.október 17-én a Magyar Olimpiai Akadémia felajánlásának köszönhetően csatlakoztunk az Olimpiai Iskolák táborához, és felvettük a szombathelyi születésű olimpiai bajnok, Rajczy Imre nevét. A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. 2010. január 1-én alakult, a Szombathelyi Sportszolgáltató Kht. jogutódjaként.
A Sportközpont ellátja az Önkormányzat tulajdonában lévő sportlétesítmények (Sugár úti Sportcentrum, Sportliget, Városliget, Homok úti Lőtér, Oladi Futóvad Lőtér, Farkas Károly utcai Sportcsarnok, Késmárk utcai Tenisz Centrum) üzemeltetését, karbantartását, edzésekre, versenyekre, mérkőzésekre, kulturális és egyéb rendezvényekre való előkészítését, és lehetőségeihez mérten fejlesztését.































