2023.03.11-12-én zárult a fedettpályás szezon az U14-es Fedettpályás Összetett Országos Bajnoksággal. Ebben a korosztályban az atléták 4 próbában versenyeznek, ahol “A”, “B”, és “C” variációkban indulhatnak. Eredmények: Leány “A”...
Bemutatkozó videó Tekintsd meg

BEMUTATKOZÁS
Az atlétika – dobó szakosztálya egyidős a Sportiskola megalakulásával, mely Németh Pál mesteredző szakmai irányításával, és idősebbik fia, Németh László vezetésével indult útjára. A Sport XXI. Program révén számos általános iskolával szoros kapcsolat került kiépítésre. Versenyzőink együttműködési megállapodás keretében 16 éves koruk után a Dobó SE kötelékében folytatják pályafutásukat. Szakosztályunk minőségi képzést folytat, célunk, hogy az utánpótlás világversenyekre minél több versenyzőnk jusson ki, és eredményesen szerepeljen. Távlati cél, hogy a legtehetségesebb sportolóink a Dobó SE-ben pallérozódva eljussanak az olimpiai játékokra. Küldetésünknek tekintjük, hogy olyan tisztelettudó, szorgalmas embereket neveljünk, akik a mindennapi életben is megállják helyüket.