A bajnokság második fordulóján hazai pályán fogadta U14A csapatunk a Sopron és a Balatonfüred csapatát. Az első mérkőzést a Sopron ellen játszottunk. A lányok magabiztosan léptek pályára, jól alkalmazták...
Bemutatkozó videó Tekintsd meg

BEMUTATKOZÁS
Szakosztályunk 2006. szeptemberében kezdte meg működését 2007-től a Rajczy Imre Sportiskola, majd 2010-től jogutódlással a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nkft. keretei között. Kezdetben 8-10 gyermekkel indult a tagozat, jelenleg 160-180 fő klubtaggal büszkélkedhetünk. Óvodás kortól az ifjúsági korosztályig bezárólag foglalkozunk a röplabda oktatásával, edzőtáboroztatással, programok és versenyek szervezésével.
Az évek során jó kapcsolatrendszert építettünk ki a Magyar Röplabda Szövetséggel, valamint a városban működő gyermeknevelést folytató intézményekkel az óvodáktól a gimnáziumokig.
A látvány csapatsport támogatásának köszönhetően bővítettük edzői stábunkat, folyamatosan megújítjuk a csapatok felszerelését, tárgyi eszközállományunkat, és szinte minden versenyen képviseljük a Sportiskolát. Foglalkoztatunk erőnléti edzőt, masszőrt és gyógytornászt is. Jelenleg 18 kolléga segíti munkánkat.
Hírek Ne hagyd ki
A bajnokság második fordulójában két hazai mérkőzés várt csapatunkra. A Sopron ellen nagy küzdelemben 3:2-es győzelmet arattunk, míg a Szent Benedek csapatától 3:1-es vereséget szenvedtünk. A forduló során sajnos...
U18A csapatunk az alapszakasz második fordulóján, Tatabányán játszott a hétvégén. Eredmények: SZOSI A-SZESE 3:0 SZOSI A-TRSE 3:2 Edzői nyilatkozat: „Mindkét meccsen nagyon hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat, sok apró...































