Pályázat

Az Ezüstgerely örökös vándordíj elnyerésére kiírt pályázat több mint fél évszázada ösztönzi mindazokat a tehetséges művészeket, akiknek szemléletmódjától, alkotó fantáziájától nem idegen a sport világa.


K é p z ő m ű v é s z e t
Pályázni lehet olyan autonóm alkotással (szobor, festmény, grafika, kisplasztika, stb.), amely a sport, a testnevelés és a természetjárás gondolatköréből meríti témáját, illetve az emberi mozgásra, ritmusra utal.
Összdíjazás: 1.000.000 Ft.

Márpedig a tapasztalat – majd két emberöltő távlatában – azt mutatja, hogy mind több tehetséges művész érez késztetést a megmérettetésre ebben a kétszeresen is nemes vetélkedésben.
Az okok között meg kell említeni, hogy az Ezüstgerely pályázatnak – a hagyományosan magas színvonalat is figyelembe véve – egyrészt: a mai napig nincs vetélytársa, másrészt: eddig még nem volt igazi vesztese. Nyertese annál több: az alkotók és mi, akik a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum kiállításai alkalmával időről időre gyönyörködhetünk művészetükben.
A pályázatot 1961-ben írták ki először, 2005 óta a Mező Ferenc Közalapítvány Ezüstgerely Alkuratóriuma felügyeli, a Közalapítvány 2011-ben a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottságává alakult át, melynek Abizottságaként működik tovább az eddigi alkuratórium. Az albizottság tagjai: Dr. Takács Ferenc egyetemi tanár, az albizottság elnöke, Almási László fotóművész, Köpf Károly, a Magyar Edzők Társasága főtitkára, Mihály Gábor szobrászművész és Dr. Szabó Lajos múzeumigazgató, az albizottság alelnöke.

A pályázat kiírója: a Magyar Olimpiai Bizottság
Lebonyolító: a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum

A pályázat célja
Az Ezüstgerely Albizottság – hagyományainak megfelelően – hangsúlyozottan művészi igénnyel készült, a sport, az olimpia, a testnevelés és a természetjárás, azaz a testkultúra egész területének témavilágát felölelő alkotásokat vár. Számít a különféle művészeti alkotóműhelyek: szövetségek, társaságok és a téma iránt érdeklődő független pályázók jelentkezésére, valamint a művészeti közép- és főiskolák hallgatóinak munkáira határon innen és túlról egyaránt.

Pályázati kategóriák


A l k a l m a z o t t m ű v é s z e t
Beküldhető minden olyan művészeti alkotás, amely kapcsolatba hozható a testneveléssel és sporttal. Például: alkalmazott grafika (plakát, bélyegterv, könyvillusztráció, embléma, stb.) formatervezés (sporteszköz, felszerelés, jelvény, textil, díjérem, plakett, serleg) ötvösművészeti tárgy stb. (technikai és anyaghasználati megkötés nélkül).
Összdíjazás: 400.000 Ft.


S p o r t f o t ó
Minden hivatásos és amatőr fotós nevezhet művészi színvonalú alkotással a versenysport, utánpótlás-nevelés, iskolai sportélet, szabadidősport, fitnesz vagy kötetlen, játékos testedzés témaköréből.
Pályázni lehet fekete-fehér vagy színes, nyomdai minőségű digitális felvételekkel. Különleges művészi indok esetén papírképet is elfogadunk, legkisebb mérete: 30 x 40 cm. Egy alkotó legfeljebb 6 képpel nevezhet.
3-6 képből álló sorozat egy képnek számít. Sorozat esetén a kép legkisebb mérete: 24 x 30 cm.
A dvd hordozón jpg formátumban, a fájl nevében minden esetben fel kell tüntetni a pályázó nevét és a kép címét.
Összdíjazás: 1.000.000 Ft.


I r o d a l o m
Pályázni lehet minden 2013 után nyomtatásban megjelent könyvvel (epikai vagy lírai alkotással), vagy bemutatott színdarabbal, amelyben hangsúlyos szerepet kap a sport, a sporttörténet, a testkultúra.
Műfaji, illetve terjedelmi megkötés nincs.
A pályázat nyelve: magyar. Színdarab esetén a szövegkönyv mellett kérjük az előadás felvételét is beküldeni, dvd hordozón.
Összdíjazás: 800.000 Ft.


F i l m – v i d e ó
Pályázni lehet olyan, művészi színvonalú, a magyar sport népszerűsítését szolgáló filmekkel, film klipekkel, melyek az elektronikus és digitális média világában jól szolgálhatják a magyar sport és testkultúra ügyét és 2012 után készültek. A pályaműveket dvd hordozón kérjük beadni.
Összdíjazás: 1.000.000 Ft.

A pályázat díjazása
A pályázat összdíjazása: 4.200.000 Ft.
A zsűri – kategóriánként – első, második, harmadik díjat, esetleg különdíjat ad ki.
A díjak összege: 30.000 Ft-250.000 Ft.
A kuratórium fenntartja magának a jogot, hogy a zsűri javaslatai alapján a pályadíjakat felemelje, megoszthassa, átcsoportosíthassa, vagy egyáltalán ne adja ki.

Egyéb tudnivalók

Nevezési díj nincs.
Egy alkotó több kategóriában is indulhat.
Az Ezüstgerely pályázaton korábban már nevezett műveket beküldeni nem lehet.
A pályaműveket kiállításra alkalmas állapotban kell beadni.
A nevezett alkotások száma kategóriánként nem korlátozott (kivéve a sportfotó kategóriát).
Részvétel: minden 1999. január 1. előtt született alkotó pályázhat.

A pályaművek beadása
2016. január 11-től január 14-ig 10 órától 17 óráig, illetve január 16-án (pénteken) 10 órától 13 óráig személyesen, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum honlapján (sportmuzeum.hu) a beadást megelőző két héttel megjelölt helyen.

Eredményhirdetés, kiállítás
Az eredményhirdetés, egyben a kuratórium által felkért szakmai zsűri döntése alapján elfogadott alkotások kiállításának megnyitója 2016. március 17-én lesz a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum Kiállító épületében, a Budapest Sportaréna melletti SportAgorán.
A kiállítás anyagáról színes katalógus készül, annak egy példányát minden kiállításra kerülő, ill. díjazott alkotó megkap.

További információ: +361 471 4350 és ezustgerely@sportmuzeum.hu
http://www.sportmuzeum.hu

Bővebben: http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/8e5654b64cc47c4dc1256b5f004c3cad/209457e49e05a8ecc1257eee003c330e?OpenDocument&Highlight=0,ez%C3%BCstgerely