Kollégiumot neveztek el a világhírű mesteredzőről
A hagyományos programok mellett a nyolcadik Németh Pál emléknapnak is volt egy különlegessége: középiskolai kollégiumot neveztek el a világhírű mesteredzőről. Bár már hét év telt el azóta, hogy váratlanul eltávozott Németh Pál mesteredző, a számos nemzetközi szintű versenyzőt nevelő dobópápa, Szombathely díszpolgára,- emléke elevenen él azokban, akiknek személyes élményei vannak róla. De azok előtt sem ismeretlen, akik nem találkoz(hat)tak vele. Nevét viseli a szombathelyi Dobóakadémia, díjakat neveztek el róla, sőt, már utca is viseli nevét a városban.
Most pedig a Magyar utcai középiskolai kollégium névadási ünnepségére gyűltek össze tisztelői. „- Németh Pál olyan ember volt, aki sikeres életének lezárása után is hatni tud – fogalmazta meg ünnepi beszédében Dr.Hende Csaba országgyűlési képviselők. – Keveseknek adatik meg, hogy világnagyságok sorát nevelje ki. De ő tudott valamit; a munka, az alázat eredményeként a versenyzői ki tudták hozni magukból a maximumot. Akkor nevezünk el egy intézményt valakiről, ha példaképként lehet állítani.”
Egri Csilla, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a 2007. és 2015. között, 1618 iskola diákjának otthont adó, saját név nélkül működő kollégium a tankerülettől engedélyt kapott a névválasztásra. Tizenkét név került a jelöltek közé, olyanoké, akik példaképek lehetnek, kötődnek Vas megyéhez, Szombathelyhez, akik több területen is tehetségesek voltak és maguk is tehetségeket gondoztak, neveltek. A nevelőtestületnek és a diákoknak egybecsengett az álláspontja: Németh Pálról nevezzék el a kollégiumot. Elkészült az ezt dokumentáló tábla is, amit a családtagok, a mesteredző özvegye, Mariann néni és az edzői munkát folytató fiai, Németh László és Németh Zsolt leplezett le.
A Németh Pál által létrehozott klub, a Dobó SE; valamint aHalmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület, - amelynek szintén alapító tagja volt, a mesteredző – aki idén lenne 79 éves – június 20 – i születésnapja körüli időpontban szervezik meg az emléknapot. Mindig vannak hagyományosan visszatérő programok is. Idén sem maradhatott el az Arena Savaria aulájában lévő emlékfal előtti megemlékezés és koszorúzás sem. Dr. Puskás Tivadar polgármester, mint személyes jóbarát is megosztott a hallgatósággal egy olyan gondolatot, amellyel Németh Pál is messzemenően egyetértett, és ami áthatotta egész életét és nevelőmunkáját. Jól dolgozni nem sokkal több energiába kerül, mint rosszul. Miért ne dolgozzunk jól?
A Németh Pál emléknapok speciális versenye a páros kalapácsvető gála. Németh László és Németh Zsolt nyolc olyan vegyespárost állított össze, amely jó eséllyel nagyon szoros versenyt vívhat. A párokat alkotó kalapácsvetők idei legjobb eredményének összege közel hasonló, most átlagosan 129 méter volt. Az ettől való eltérést (3 – 5 m) a végső sorrend kialakításánál kompenzálták.
A versenyt Horváth Bálint (65.62 m 7,26 m ecs) és a szlovák Nicola Lomnicka (64,79 m 4 kg) páros nyerte meg. A második helyen Varga Donát (70,67 5 kg) és Németh Zsanett (60,16 m 3 kg) , a harmadikon Doma Benedek (66,78 4 kg) és Gyurátz Réka (66,78 m 4 kg) zárt.
A további sorrend: 4. Hilmar Örn Jónsson (izlandi, 67,32 7,26 kg), Szabó Anett (52,10 3 kg), 5. Hudi Ákos (69,32 7,26 kg), Völgyi Helga (52,21 4 kg), 6. Antal Ármin (59,40 5 kg), Gergelics Cintia (63,97 4 kg), 7. Rába Dániel (72,54 6 kg), Varga Barbara (49,76 4 kg), 8. Halász Bence (79,03 6 kg), Giczi Eszter (46,28 3 kg). A verseny keretében lebonyolított diszkoszvetésben Savanyú Péter/ Tamási TAM-BAU AC 61,12 métert ért el.
A Németh Pál emlékének és a dobóatlétikának szentelt családias délutánt a hagyományoknak megfelelően Horváth Vilmosnak, egyesület elnökének ezúttal a művészlelkekről szóló olimpiatörténeti előadása tette kerekké. Nem volt véletlen a témaválasztás; tudvalévő, hogy Németh Pál kitűnő festő, akvarellista is volt.
(forrás: vaol.hu/Horvát Erika, fotó: Bögöti Márta)