Szobrot állítottak Németh Pál mesteredző, a „Dobópápa” tiszteletére szerdán Szombathelyen. A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület és a Szombathelyi Dobó SE kilencedik alkalommal rendezte meg a Németh Pál Emléknapot, ezzel is tisztelegve a 2009-ben elhunyt szakember életműve előtt.
A program kora délután, a Sugár úti Dobócentrumban a hagyományos páros kalapácsvető versennyel kezdődött, majd az eredményhirdetést követően avatták fel Németh Pálnak a dobókörre néző, bronzból készített mellszobrát, Kékesi Gábor körmendi szobrászművész alkotását.
Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője a szoboravató ünnepségen úgy fogalmazott: Németh Pál példát mutatott és iskolát teremtett, sokat jelentett a magyar atlétikának, Szombathelynek és Magyarországnak is.
Puskás Tivadar Szombathely polgármestere azt emelte ki: a mesteredző úgy élt és dolgozott, hogy a neve már életében fogalommá vált, tiszteletet vívott ki és példakép lett.
Horváth Vilmos, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület és a szombathelyi Dobó SE elnöke elmondta: a szobor költségét közadakozásból gyűjtötte össze a két egyesület, s ezután is igyekeznek ápolni Németh Pál emlékét.
A Németh Pál-emlékversenyen egy olyan eredmény is született, amely minden bizonnyal magát a „Dobópápát” is megörvendeztette volna:
Gyurátz Réka, a szombathelyi Dobó SE ifjúsági világbajnok kalapácsvetője 71.27 méteres dobásával – amely új U23 csúcs/ régi: Gyurátz R. 70,39 m 2015 – kvalifikálta magát a londoni világbajnokságra. (forrás: MTI)