asztalitenisz

Női NB I-es asztalitenisz mérkőzés

Sima vereség Szekszárdon

Szekszárd AC III. – SZAK-Sportiskola 13 – 5

Beke Csillán kívül senki sem tudott mérkőzést nyerni Szekszárdon. Csilla a 4 egyéni mérkőzése mellett, a páros győzelemből is kivette a részét.
A csapat többi tagjának csak két ötjátszmás mérkőzésre futotta az erejéből, így sima verség lett vége. A SZAK – Sportiskola fiataljainknak kevés csak jól játszania, meg kell tanulniuk győzni is.

Győztek:
Főfainé Balics Viktória 3, Magyarcsik Laura 3, Straubinger Szilvia 3, Balaskó Beáta 3, Straubinger-Balaskó páros ill.
Beke Csilla 4, Beke-Nagy R. páros

Női NB I-es asztalitenisz mérkőzés

Rossz kezdés után szoros vereség

Fastron AC Tolna – SZAK-Sportiskola 11 – 7

Rosszul kezdték a mérkőzést a szombathelyi lányok, az ellenfél 5-0-ás vezetése után sikerült csak első pontjukat megszerezniük. A két páros és az első három egyéni mérkőzés elúszott, amit nagyon sajnálhat a SZAK-Sportiskola csapata, hiszen a folytatásban már eredményesen játszottak. A döntő szettes csatákat az elején elvesztették a szombathelyiek, de 7-1 állást követően sikerült megnyerni az egál állású mérkőzéseket. Így sikerült szorosabbá tenni a végét, bár a pontszerzéstől messze volt a vendég alakulat.
A szombathelyieknél dicséretet érdemel Nagy Réka, aki 3 ötjátszmás mérkőzést is megnyert, valamint Beke Csilla, aki a hazaiak legjobbját, Majzikot is le tudta győzni.
Győztek:
Majzik Zusza 3, Kovács Melánia 3, Guld Katalin 2, Ambrus Zsanett 1, Majzik-Kovács páros, Ambrus-Guld páros ill.
Beke Csilla 3, Nagy Réka 3, Schreiner Lilla 1