Asztalitenisz női NB . SZAK – Sportiskola – Hévíz SK 11 – 7

A papírforma hazai győzelmet ígért, hiszen az elmúl két évbe kétszer is legyőzet a SZAK, a Hévíz csapatát. A szombathelyiek dolgát nehezítette, hogy két játékosuk is kisebb sérüléssel bajlódott, Balláné a könyöke miatt nem állhatott asztalhoz, Rónafalvi Petra pedig csak tartalékként került fel a meccslapra.
Kiválóan kezdte a SZAK a mérkőzést, 5-0-s előnyre tett szert. Ekkor még nem látszódott, hogy szoros lesz a vége. Nyolc – hármas előnynél megtorpant a szombathelyi csapat és felzárkóztak a vendégek. Nyolc-hatos állásnál Beke Csilla két szettes hátrányból nagyot küzdött, és ennek köszönhetően megfordította a mérkőzését, valamint Schreiner Lilla is hátrányos helyzetből hozta a győzelmet. A jó hajrával sikerült elkerülnie a SZAK – Sportiskola csapatának a döntetlent, és megszerezni a győzelemmel járó két pontot.

Győztek:
Beke Csilla 4, Nagy Réka 2, Schreiner Lilla 2, Rónafalvi Petra 3/1, Beke-Nagy R. páros, Schreiner-Rónafalvi páros ill.
Szalai Anna 3, Ábrahám Beáta 2, Áldozó Borbála 1, Szöllősy Luca 1