BEMUTATKOZÁS

úszás bemutatkozás

A Sportiskola célja, hogy növelje a világ szinten is népszerű és eredményes magyar úszósport népszerűségét a városban. Küldetésünk olyan barátságos közeg kialakítása, hogy szerencsés esetben az ide bekerülő gyerekek akár 15-20 évet is velünk töltsenek.

2018 óta azon dolgozunk, hogy egy akadémiai jelleget alakítsunk ki, ezzel biztosítunk egy állandó, stabil bázist, ami ciklikusan feltöltődő utánpótlást is jelent.

Jelenleg az önkormányzati óvodáknak 10 alkalmas turnusokban egész tanévben tartunk foglalkozásokat. A megszerezhető úszás tudáson túl segítjük a leendő iskolásokat, hogy a két partner iskolánkba bekerülhessenek. A Zrínyi Ilona Általános Iskola és a Neumann János Általános Iskolával az együttműködés sikeresebbé és szorosabbá tétele érdekében folyamatosan keressük a megújulás lehetőségét.

Az általános iskolai tanulmányok után a legtöbb úszónk a Nagy Lajos Gimnáziumban tanul tovább a köznevelési típusú sportiskolai osztályban. Az intézmény programja révén segíti az utánpótlás és versenysportolók szakmai és tanulmányi munkáját. Versenyzőinknek lehetőségük van az ELTE Savaria Egyetemi Központban folytatni tanulmányaikat és mellette versenyszerűen úszni. Ez biztosítja a 25 éves versenyzői korhatárt szakosztályunkban, valamint a kettős karrier lehetőségét.

A fiatal utánpótlás korú mintegy 80 versenyzőnk felkészülését, versenyeztetését segítik elő hazai hagyományőrző versenyeink, melyek népszerűsítési lehetőséget jelentenek mind a városnak, mind a Sportiskolának. Ezen rendezvényeken vendégül látjuk az ország több úszó csapatát.

Köszönhetően a támogatottságnak és az edzőink, oktatóink lelkiismeretes munkájának, az egyesület a régió egyik legerősebb szakosztálya!

HÁNY FŐVEL MŰKÖDÜNK JELENLEG?

Az immár 53 éves múltra visszatekintő szombathelyi úszósport 120 igazolt versenyzővel rendelkezik, illetve 400 iskolás és 300 óvodás kisgyereknek nyújt rendszeres sportolási lehetőséget.

A SPORTÁG BEMUTATÁSA

Az úszás az egészséges életvitelt megalapozó egyik legfontosabb alapsportág, rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy a gyerekek oktatását valamint edzés- és versenykörülményeit biztosíthatjuk.

SIKERES SPORTOLÓINK

Barta Márton: a 2017 Junior Világbajnokságon, Indianapolisban 2 arany, 1 ezüst, és 1 bronzérmes helyezést ért el, a 2016-os és 2017-es Ifjúsági Európa Bajnokságon 3 ezüst és 1 bronzérmet nyert, a 2015-ös EYOF-on 2 arany, 2 ezüstérmet szerzett.

Barta Hanna: serdülő korosztályban két versenyen képviselte színeinket a válogatott versenyzőjeként a négy Nemzet és a CECJM versenyen. Mindkét versenyről érmekkel tért haza. 2019-ben részt vett a Junior Világbajnokságon Budapesten.

Gyűrűs Hanna: Héraklész válogatott.

Bozsodi Máté: 2021-ben 100m és 200m hátúszásban szerzett bajnoki címet, és 50m -100m – 200m hátúszás évjáratos országos csúcsát is tartja.

Kalmár Alíz: 2021-es felnőtt magyar bajnokságban 2. helyezett, 2022-es felnőtt magyar bajnokságban 100 m mellúszás 1. helyezett, 50m, 200 m mellúszásban 2. helyezett.

KIKET ÉS MILYEN KOROSZTÁLYÚAKAT VÁRUNK?

Várjuk minden gyermek jelentkezését, hiszen alapmottónk: „Minden Gyermek Tanuljon Meg Úszni”

Nagy népszerűség övezi tanfolyamainkat, nyári táborainkat, melyeken az óvodástól az iskola alsó tagozatáig vesznek részt a gyerekek. Büszkék vagyunk a szakágra, hiszen évente 600-700 fő választja oktatásaink valamelyikét. A Magyar Úszó Szövetség támogatásként egy 18 fős buszt bocsájtott rendelkezésünkre, mellyel az óvodások szállítását és a versenyeztetést zökkenőmentesen tudjuk lebonyolítani.

ELŐFELTÉTELEK A JELENTKEZÉSHEZ

A tanfolyamokra – nyári táborra való jelentkezéshez nincs feltétel.

MEGTEKINTHETŐ-E AZ EDZÉS?

Az edzések előzetes egyeztetéssel megtekinthetők.

EDZÉSEK, HELYSZÍNEK

Szombathelyi Fedett Uszoda és Termálfürdő (9700 Szombathely Bartók Béla Krt. 41.)
Oladi Tanuszoda (9700 Szombathely Simon István utca 4.)

SZAKOSZTÁLYVEZETŐ

Budavári István – szakedző. Több tanítványa nyert magyar bajnokságot, és szerepelt világversenyeken. A versenyző csoport edzője.

Kapcsolat

Budavári István
budavari.istvan61@gmail.com
+36 20 256 1727

VERSENYZÉSI LEHETŐSÉG

MÚSZ bajnoki versenyrendszerében az országos bajnokságokon korosztályonként, regionális versenyeken, hazai rendezésű versenyeken.

Hírek Ne hagyd ki

Úszás-Keszthely

Egy kis képes beszámoló….a legkisebbekről Az úszópalántáink egytől-egyig kitettek magukért és méltó módon képviselték a kiemelkedően teljesítő Szombathelyi Sportiskolát! Gratulálunk! Hajrá SZOSI!

Tovább olvasom

Úszás-Veszprém

Hétvégén (2024.11.16) rendezték meg a Veszprém Kupa IV. fordulóját, ahol a 27 csapatból álló versenyben a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola úszói a Ferencváros mögött a második helyezést érték el....

Tovább olvasom