rplabda Nagy küzdelemben Haladás vereség a bajnoki nyitányon

Haladás VSE/VSA – PTE PEAC 2:3 (-16,-19, 19, 16, -14)

vezette: Farkas, Barabás

HaladásVSE/VSA: Varga, Bokor, Fazekas, Végh, Kiss, Dancsecs

csere: Demény Laura, Simon, Tóth, Farkas(libero), ZOLTÁN(libero)

edző: Mucsi Péter

PTE PEAC: Tóth, Miovecz, Szilágyi, Pesti, Kovács, Kis,

csere: Szarka, Császár, Kabács, Bálint Schrauff(libero)

edző: Szabó Dávid

Álmosan kezdett a hazai csapat, míg a vendégek motivált, jó játékkal mutatkoztak be. A szett közepétől állva hagyták ellenfelüket a pécsi lányok és könnyedén érték el a sikert, a rengeteget hibázó szombathelyi csapat ellen.

Hiába cserélt irányítót a hazai edző, a játék képe nem változott. Rengeteg hibázott a hazai csapat, a vendégek pedig szárnyaltak. Kiválóan mezőnyöztek, jól nyitottak, nem is maradt el a második részsikerük.

A harmadik szettre ismét szerkezetet váltott a hazai edző, ami hozott némi változást a hazaiak játékában. Sokkal jobban kezdett nyitni a HVSE/VSA és támadásban is feljavult a játéka, ezzel sikerült szépíteni az álláson.

Tovább folytatta a bátrabb, bevállalósabb játékát a hazai alakulat. A szett közepétől jó nyitásainak köszönhetően magabiztosan nyerte a játszmát a lelkes pécsiek ellen, ezzel vesztett helyzetből sikerült egalizálnia az eredményt a zöld/fehéreknek. 

Az eddig is izgalmas mérkőzés feszültségét, tovább tudták fokozni a csapatok. A játszma elején kiváló nyitásokkal és lelkes játékkal már 5:0-ra is vezettet a hazai csapat. A tréfélcserénél (8:4), úgy tűnt a hazaiaknak sikerül egy már szinte elvesztett mérkőzést a maga javára fordítani, azonban két nyitásrontással és védekezési hibákkal visszahozta a mérkőzésbe a pécsi gárdát. A vérszemet kapó pécsiek, szinte extázisban játszva kihasználták a hazaiak elbizonytalanodását és ezen a fordulatos mérkőzésen vesztett helyzetből, óriási lelkesedéssel megnyerték a mérkőzést.

A nézők egy végletekig izgalmas összecsapást láthattak. A küzdeni tudásból, motivációból jelesre vizsgázó pécsiek nagy sikert értek el. A hazai csapat első két szettben nyújtott kiábrándító, gyenge produkciójával meg is pecsételte saját sorsát a mai napon. A 3-4. játszmában már jobb teljesítményt nyújtottak a szombathelyi lányok, azonban az 5. szett végjátékában ismét elbizonytalanodtak. A bátortalan játéknak nem is lehetett más a vége, mint vereség. 

Mucsi Péter: Nagyon rossz felfogásban kezdtük a mérkőzést. A langyos, puha nyitásainkból könnyedén szerezte pontjait a kiváló napot kifogó ellenfelünk. Vesztett helyzetből még sikerült felállnunk, azonban döntő szituációkban kulcsposzton lévő, tapasztalt játékosainknak remegett meg a keze és tolták le magukról a felelősséget, ami meg is pecsételte a sorsunkat.