U13-as 1.osztályú bajnokság első fordulójában a KASI U13 Sárga és a Kispest SE csapata várt ránk. Az első mérkőzést nagyon megilletődötten kezdtük, lassan rázódtunk játékba. Amint rendeztük valamelyest nyitásainkat,...
Bemutatkozás
SZAKOSZTÁLY BEMUTATÁSA
Szakosztályunk 2006. szeptemberében kezdte meg működését 2007-től a Rajczy Imre Sportiskola, majd 2010-től jogutódlással a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nkft. keretei között. Kezdetben 8-10 gyermekkel indult a tagozat, jelenleg 160-180 fő klubtaggal büszkélkedhetünk. Óvodás kortól az ifjúsági korosztályig bezárólag foglalkozunk a röplabda oktatásával, edzőtáboroztatással, programok és versenyek szervezésével.
Az évek során jó kapcsolatrendszert építettünk ki a Magyar Röplabda Szövetséggel, valamint a városban működő gyermeknevelést folytató intézményekkel az óvodáktól a gimnáziumokig.
A látvány csapatsport támogatásának köszönhetően bővítettük edzői stábunkat, folyamatosan megújítjuk a csapatok felszerelését, tárgyi eszközállományunkat, és szinte minden versenyen képviseljük a Sportiskolát. Foglalkoztatunk erőnléti edzőt, masszőrt és gyógytornászt is. Jelenleg 18 kolléga segíti munkánkat.
A SPORTÁG BEMUTATÁSA
A röplabda egy olyan sport, amelyben az ember megtanulja, hogyan kell rövid idő alatt gyors, és legfőképp helyes döntéseket hozni, hosszabb ideig koncentrálni. Ez nem egyszerű dolog, de folyamatos tanulással elsajátítható. A gyors gondolkodást aztán az ember az élet más területein is kamatoztatni tudja. A röplabda nagyon összetett sportág: lényege, hogy a labda nem eshet le, mindig a levegőben van, ezért tartósan összpontosítani kell. A labda mozgását nemcsak szemmel, hanem egész testtel is követjük, ebből fakadóan a játék egyszerre fejleszt mentálisan és fizikálisan. Megtanítja az embert a csapatmunkára, küzdésre és alázatra, mindezek fontos erények a mai világban.
SIKERES SPORTOLÓK, AKIK A SZOSI NÖVENDÉKEI VOLTAK
Korábbi játékosink közül nagyon büszkék vagyunk Takács Dorotira és Bodovics Hannára. Mindketten felhúzhatták már a felnőtt válogatott címeres mezét és jelenleg is az első osztályban játszanak.
KIKET ÉS MILYEN KOROSZTÁLYÚAKAT VÁRUNK?
7 korosztályban versenyeztetünk csapatokat.
Korcsoportok: U10, U11, U12,U13, U15, U17,U19, és van ahol több csapattal is szerepelünk az országos bajnokságokban. A legkisebbek 8-10 éves korban tudnak hozzánk csatlakozni.
KIKNEK AJÁNLJUK A SPORTÁGAT?
Azon lányoknak, akik szeretik a közösséget és a látványsportágak közül kevésbé kedvelik a testi kontaktussal járó versenyzést.
ELŐFELTÉTELEK A JELENTKEZÉSHEZ
Az edzésre jelentkezés semmilyen előképzettséget nem igényel.
MEGTEKINTHETŐ-E AZ EDZÉS?
Az edzések előzetes egyeztetéssel megtekinthetők.
KIKET ÉS MILYEN KOROSZTÁLYÚAKAT VÁRUNK?
7 korosztályban versenyeztetünk csapatokat.
Korcsoportok: U10, U11, U12,U13, U15, U17,U19, és van ahol több csapattal is szerepelünk az országos bajnokságokban. A legkisebbek 8-10 éves korban tudnak hozzánk csatlakozni.
EDZÉSEK, HELYSZÍNEK
Mate Mersics Miloradic Horvát Iskola tornaterme (9700 Szombathely, Pázmány Péter krt. 28/A)
Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola tornaterme (9700 Szombathely Bercsényi Miklós u. 1.)
Gothard Jenő Általános Iskola (9700 Szombathely Benczúr Gyula utca 10.)
Kisalföldi ASZC Herman Mg Technikum (9700 Szombathely, Ernuszt Kelemen utca 1.)
Hétfő- Péntek 15.00-20.00-ig
SZAKOSZTÁLYVEZETŐ
Bedőcs Gergely: edző, korosztályos válogatott edző, korábban az Extraligás HVSE vezetőedzője volt. A szakosztály sikeres működésének és a szombathelyi röplabda utánpótlás felépítésének motorja.
Kapcsolat
Bedőcs Gergely
bedocsgergo@gmail.com
+36 30 366 6304
VERSENYZÉSI LEHETŐSÉG
MRSZ bajnoki versenyrendszerében
országos bajnokságokban
korosztályonként.
Hírek Ne hagyd ki
Június 14-én délután hagyományos évzáró családi napunkat tartottuk a Horvát Oktatási Központ udvarán és tornatermében. Nagy érdeklődés kísérte a rendezvényt, közel 200-250-en vettek részt rajta. Minden csapatból a legszorgalmasabb,...