Kosrlabda logo Két mérkőzést játszott Győrben a Szombathelyi Sportiskola U15-ös lánycsapata

Mindkét mérkőzésen győzelemmel hagyták el a parkettát a Sportiskola lányai.

A mérkőzések eredménye és beszámolója:

Akadémia B – Szombathelyi SI A 65-79 (18-21, 20-17, 19-24, 8-17)

Tóth A. 10, Kálmán D. 5, Mezősi A. 24/6, Horváth B. 1, Hegedűs C. 2, Pintér M. 1, Horváth L. 14/3, Sziklai A. 2, Soós A. 3 Kozma E. 15

A mérkőzésre betegségek és sérülések miatt csak 10 játékossal érkezett a szombathelyi csapat. A kevés cserelehetőség jelentősen megnehezítette az edzők és a csapat dolgát is. Ennek ellenére a lányok jól dolgoztak, és kemény játékkal, döntetlen eredménnyel sikerült befejezniük az első félidőt. Az utolsó negyedben a javuló védekezésnek köszönhetően a Sportiskola csapatának sikerült megnyernie a mérkőzést, igazi csapatmunka volt!

Szombathelyi SI A – Széchenyi KA B 73 – 60 (20-21, 14-17, 17-12, 22-10)

Tóth A. 18, Kálmán D. -, Mezősi A. 16, Horváth B. 2, Hegedűs C. 4, Pintér M. 3, Horváth L. 7, Sziklai A.-, Kozma E. 23, Soós A. –

Az első mérkőzés sokat kivett a szombathelyi lányokból, és 20 perc pihenő után már kezdődött a második küzdelem is. Ennek megfelelően fáradt volt a csapat, és ez meg is látszódott a teljesítményen. Rosszul védekeztek, rengeteg labdát eladtak, ziccereket és büntetőket hagytak ki. A fiatal ellenfél egész pályás letámadással védekezett, ami tovább fárasztotta a Sportiskola csapatát. A második félidőben rendezte sorait a szombathelyi együttes, összeszedettebben játszottak, és ezzel bebiztosították a győzelmüket.