Bemutatkozás

atlétika dobó

Szakosztály bemutatása

Az atlétika – dobó szakosztálya egyidős a Sportiskola megalakulásával, mely Németh Pál mesteredző szakmai irányításával, és idősebbik fia, Németh László vezetésével indult útjára. A Sport XXI. Program révén számos általános iskolával szoros kapcsolat került kiépítésre. Versenyzőink együttműködési megállapodás keretében 16 éves koruk után a Dobó SE kötelékében folytatják pályafutásukat. Szakosztályunk minőségi képzést folytat, célunk, hogy az utánpótlás világversenyekre minél több versenyzőnk jusson ki, és eredményesen szerepeljen. Távlati cél, hogy a legtehetségesebb sportolóink a Dobó SE-ben pallérozódva eljussanak az olimpiai játékokra. Küldetésünknek tekintjük, hogy olyan tisztelettudó, szorgalmas embereket neveljünk, akik a mindennapi életben is megállják helyüket.

Nem engedve a Németh Pál által kidolgozott, munkára alapuló, következetes edzésmódszerekből, szigorú fegyelem mellett folyik nap mint nap a munka hóban, sárban, fagyban vagy rekkenő hőségben. A sok lemondással járó tréningeknek kézzel fogható eredményei vannak. Várunk minden kihívást, jó közösséget, és sok edzést kedvelő gyereket!

HÁNY FŐVEL MŰKÖDÜNK JELENLEG?

Szakosztályunk jelenleg 20-30 fővel működik.

A SPORTÁG BEMUTATÁSA

Az atlétika a „sportok királynője”. Fiúk és lányok együtt, homogén csoportokban, egészséges közegben sportolnak, fejlődnek. Egyéni és csapatversenyek során mindenki bizonyíthatja küzdőképességét, tehetségét, szorgalmát. A szakosztályban folyó munka alapja a sokoldalú képzés megvalósítása, mely több dobószámmal való ismerkedést jelent. Fő versenyszámunk a kalapácsvetés, de sikereket érünk el súlylökésben és diszkoszvetésben is.

SIKERES SPORTOLÓK, AKIK A SZOSI NÖVENDÉKEI VOLTAK

–  Pars Krisztián Olimpiai Bajnok
–  Gyurátz Réka ifi VB arany, junior VB ezüst érmes
–  Halász Bence , VB. bronzérmes

Csoportunk folyamatosan ad dobóatlétákat a korosztályos magyar válogatottnak. 120 feletti országos bajnoki címet, ezüst- és bronzérmet, valamint számos döntős helyezést szereztünk az országos egyéni – és csapatbajnokságokon. Csapatként is megálljuk a helyünket. Büszkék vagyunk a nálunk nevelkedett és később világversenyeken döntős helyezést elért sportolóinkra.

KIKET ÉS MILYEN KOROSZTÁLYÚAKAT VÁRUNK, KIKNEK AJÁNLJUK A SPORTÁGAT?

10-12 éves kortól várjuk a sportolópalántákat, akik megfelelő motivációt éreznek ehhez a szép sportághoz, szeretik a kihívásokat, szeretnek rendszeres, összefogott életet élni, vagy olyan életformát választani, ahol ezt el tudják sajátítani.

ELŐFELTÉTELEK A JELENTKEZÉSHEZ

Az edzésre jelentkezés semmilyen előképzettséget nem igényel.

MEGTEKINTHETŐ-E AZ EDZÉS?

Az edzések előzetes egyeztetéssel megtekinthetőek.

EDZÉSEK IDŐPONTJAI, HELYSZÍNEI

Sugár úti Atlétika Centrum- Dobó pálya-tornaterem
9700 Szombathely, Sugár út 18.
Hétfő – Péntek 15.00-tól

SZAKOSZTÁLYVEZETŐ

Németh László – szakosztályvezető, mesteredző több mint 30 éve atlétaedző. Tanítványai számos világversenyen eredményesen szerepeltek.

Kapcsolat

Németh László
nemethsobi@gmail.com
+36 30 619 7560

VERSENYZÉSI LEHETŐSÉG

MASZ bajnoki versenyrendszerében országos bajnokságok korosztályonként: csapatbajnokságok, egyéni bajnokságok.

Hírek Ne hagyd ki

Atlétika-Büszkeségek

Minden sportoló álma az olimpiai részvétel. Büszkék vagyunk, hogy ez most a Dobó SE négy sportolójának – van akiknek már másodszor – megadatott. Különösen azért is örülünk, mert mind...

Tovább olvasom