Szeptember 19-20-i hétvégén rendezték az U15 és U16-os korosztály számára a szabadtéri országos bajnokságot. Futó-ugró atlétáink a megszerzett 4 érem mellett értékes helyezésekkel is gazdagodtak. Eredmények U15 Leány 100m: Takács Luca 3.hely(12.76, előfutamban 12.89), Savanyó Fanni 8.hely, Palotai Petra...
Meglátszik a nyári kemény munka mindhárom lány versenyzőnk teljesítményén, hiszen kiválóan teljesítettek az évadnyitón. Az Ormai csarnok használhatatlansága miatt Gödöllőn rendezte meg a Magyar Asztalitenisz Szövetség a szezon első utánpótlás ranglista versenyét. Az első szeptemberi hétvégén a serdülők harcoltak...
Néhány héttel ifjúsági fiú csapatunk győzelme után a SZAK-Sportiskola serdülő leány csapata is Magyar Bajnoki címet szerzett! A Vass Borbála, Baranyai Júlia, Vincze Luca alkotta együttesünknek csupán egy nehéz mérkőzése volt, az elődöntőben. A többit mind 3-0-ra nyerték! A...
Fárasztó hétvégén vannak túl a SZAK-Sportiskola versenyzői és edzői. Az idei évi utánpótlás országos bajnokságot a Kiskunmajsa Arénában rendezték meg valamennyi korosztályban, három nap alatt. Az már a korábbi években kiderült, hogy egy napon két páros (vegyes és egynemű)...
A magyar utánpótlás válogatott Újvidéken szerepelt a WTT Youth Contender sorozat szerbiai állomásán. A csapatból ezúttal hiányzott Gergely Márk, aki az ETTU jóvoltából közös edzőtáborozáson vesz részt Dél-Korea legjobbjaival, Havirovban. A SZAK-Sportiskola 18 éves tehetsége, Poór Balázs viszont asztalhoz...
A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. asztalitenisz szakosztályának vezetője,edzőjenSzarka Tibor lett a 2025-os esztendő legjobb asztalitenisz utánpótlás-edzője. A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége díjazta a tavalyi esztendő legjobb klubjait, felnőtt és utánpótláskorú játékosait, edzőit. A 2025-ös év legjobb utánpótlás-edzője...
2013-ban adott először otthont az Aréna Savaria a rangos utánpótlás tornának, amelynek napjainkban már a WTT Youth Contender az elnevezése. A Pannonsport Kft-nek köszönhetően ezúttal is gördülékeny, hiba nélküli rendezvényt tudhatunk magunk mögött, amely ezúttal 4 napos volt. (A...
A TOP 10 bajnokság az év második legrangosabb eseménye, hiszen minden top játékossal meg kell ütközni két nap alatt. Idén ez egy kicsit szerencsétlenül jött ki, mert pénteken fejeződött be a szombathelyi WTT verseny, szombaton meg már asztalhoz kellett...
A 2025. évi országos serdülő csapatbajnokságnak Vass Borbála és Baranyai Júlia 3. kiemeltként vágott neki a SZAK-Sportiskola színeiben. A kiemelésünknek megfelelően könnyedén jutottunk túl a selejtező csoport mérkőzéseken: SZAK-Sportiskola – Budaörsi SC 3 – SZAK-Sportiskola – Nyírbátori ASE II. 3 – 0 SZAK-Sportiskola – Kecskeméti JSN Kft. 3 – 0 A negyeddöntő aztán már
Már évek óta jól szerepelünk az országos bajnokságokon, de talán a mostani volt a legeredményesebb a SZAK-Sportiskola történetében. Nem csak az eredmény, de főleg a mutatott játék volt szívmelengető. Beszámoló: Maratoni hétvégén vannak túl a SZAK-Sportiskola játékosai és edzői....
