A Magyar Asztalitenisz Szövetség hagyományos ragnlistaversenyét az Ormai csarnokban rendezték meg egy nappal a lányok versenyét követően. A fiúknál már csak egy játékosa van a SZAK-Sportiskolának ebben a korcsoportban, ám ő nem akarámilyen: az Európa ranglista 4. helyezettje, sokszoros magyar bajnok, felnőtt válogatott kerettag Gergely Márk. 15 éves játékosunk a várakozásnak megfelelően gond nélkül menetelt a döntőig, ahol aztán már alaposan meg kellett küzdenie a végső győzelemért.

Döntőbeli ellenfele a 2. helyen kiemelt – válogatott társa – Szabó Lénárd (Honvéd Szondi SE) volt, aki szintén elöl, a 7. helyen található az Európa ranglistán. Ennek megfelelően színvonalas és izgalmas meccset játszott a két fiú, szerencsére a végén Márk diadalmaskodott 3-2 arányban egy látványos labadamenetekkel tarkított összecsapás végén.

A verseny jegyzőkönyvei:

Kapcsolódó link: https://ponger.asztaliteniszezz.hu/event/20

Az ifjúságiak (U19) MOATSZ Kupáját is hazahozta Gergely Márk

Két nappal a serdülő (U15) versenyszámot követően az ifjúságiak (U19) között is a dobogó tetejére állhatott ifjú tehetségünk Gergely Márk. Nem is akármilyen játékkal! Rendkívül pörgéssel és motiváltsággal haladt fordulóról fordulóra, és a nehéz helyzeteken is át tudta magát lendíteni. Volt néhány mérkőzése, amelyik nem indult jól, de többször is sikerült emelnie a játéka színvonalán és teljesen megérdemelten állhatott fel ismét a dobogó tetejére. Márk sikere még akkor is kiemelkedő, ha az ifjúsági élmezőnyből 4-en is hiányoztak.

Büszkék lehetünk Poór Balázsra is, aki szintén nagyon összeszedetten és jól játszott. Két sima győzelem után a negyeddöntőben esett ki Wei Chen Yuval szemben, de közel járt a sikerhez.Nagyon fontos, hogy Balázs is és Márk is sokat fejlődött az utóbbi időben.

Főtáblára jutott – ami a legjobb 32-t jelenti – Horváth Gábor, ahol budaörsi ellenfelét alaposan megizzasztotta a 16 közé jutásért, így nem jutott tovább.

Szarka Gábor és Poór Patrik győzelem nélkül zárt és a selejtezőben, így búcsúzni kényszerültek.

A verseny jegyzőkönyvei:

Kapcsolódó link: https://ponger.asztaliteniszezz.hu/event/208

Gratulálunk!