Gergely Márk – a magyar serdülő válogatott 1. játékosa – a korábbi években nem csak hazai, hanem nemzetközi versenyeken is gyakran kényeztetett el bennünket kiváló eredményekkel. Több fényes érmet is hozott már haza világranglista pontot adó (WTT) versenyről még kisebb korosztályokban. Persze tudtuk ,hogy ahogy egyre feljebb lépeget a korosztályokban, egyre több, és egyre erősebb konkurenciával kell megküzdenie. Márk 2024. január 1-től már a serdülő (U15-ös) korosztályban versenyez, ahol nagyon nem könnyű a mezőny elején végezni. A SZAK-Sportiskola kiválósága ezúttal olyan WTT versenyen bizonyított, ahol szép számmal indultak ázsiai játékosok is.
A serdülő egyéni szám pedig nem kezdődött jól, hiszen balszerencséjére egy kianai fiút sorsoltak csoportjába, akitől 3-1-re kikapott. 2. helyen aztán tovább tudott kerülni a 64-es főtáblára, de a kiemelési pozícióját elveszítette ezzel. A folytatás mégis parádésan sikeredett. Előbb egy svéd, aztán egy portugál ellenfelet győzött le 3-0-ra. Ezzel már a legjobb 16 között érezhette magát, de még innen is sikerült tovább lépni. Az osztrák Girlingert verte ezután 3-1-re, majd a lehető legnehezebb ellenfelet kapta. Az 1. helyen kiemelt, és végső győztes dél-kóreai Lee Seungsoo az egész mezőnyt nagy fölénnyel verte. Márk legjobb 8 közé jutása nagyon sok világranglista pontot ért, amire már nagy szüksége volt.
Serdülő vegyes párosban a lányok ranglista vezetőjével, Dohoczki Nórával indult, és az egyénihez hasonlóan a negyeddöntőig jutottak. Ki más is állította meg őket, mint egy kínai páros, aki a végén ezüst érmet szereztek egy kínai házidöntőben. Márkék német és portugál vegyes párost győztek le a legjobb 8-ig.
U17-ben csak egyéniben indult, ahol szintén a főtáblára jutott, de a legjobb 64-ből nem sikerült továbbjutnia. A lengyel Gawlastól kapott ki.
A WTT Youth Contender Luxemburg verseny jegyzőkönyvei:
Kapcsolódó link: https://worldtabletennis.com/results?selectedTab=DRAWS…
Gratulálunk!