Az év utolsó „A” kategóriás ranglista versenyére 9 SZAK-Sportiskolás játékosunkat neveztük, ám csak 7-en álltak asztalhoz az Eötvös Sportcsarnokban Orosházán. (Szeli Fruzsina és Torkos Domonkos betegség miatt maradt távol.) Két újoncot is avattunk, hiszen Baranyai Júlia és Vincze Luca most először indult országos ranglista versenyen.
Az első napon csak 4 leány versenyzőnk játszott, az újonc számokban. Az U11-es korosztályban Vass Borbála a kiemelésének megfelelő helyen végzett, a dobogó 2. fokára állhatott fel. Az első helyen kiemelt Fegyver Zsófiától (KSI SE) kapott ki a döntőben. Ennél sokkal nagyobb tettet vitt véghez Bori az idősebbek között. Nagy meglepetésre – és gyönyörű játékkal – az elődöntőig menetelt. Két, utolsó pillanatig kiélezett összecsapást fordított a maga javára U13-ban. Bronz érme magasan várokozáson felüli teljesítmény!
Fő táblára jutott még a legkisebbek között Vincze Luca (10), akinek pedig ez volt az első országos versenye. Mindenkit legyőzött a selejtező mérkőzéseken és így jutott a legjobb 16 közé. Luca ráadásul az U13-ban is továbbjutott a csoportjából, ami szintén messze várakozáson felüli.
A szombati napon asztalhoz lépett még U13-as korcsoportban Bécsi Noémi és Baranyai Júlia is. Mindketten a 32-es fő táblára tudták kvalifikálni magukat. Noémi csoportgyőztesként, Julcsi pedig – aki szintén most indult először ilyen versenyen – másodikként – bejátszó meccset követően – jutott fel a legjobbak közé. Mindketten a 16 közé jutásért estek ki.
Vasárnap a 4 lányhoz csatlakozott még 3 serdülő SZAK- Sportiskolás fiú is. Az U15-ben ezen a napon páros és egyéni számokat rendeztek. Fiainktól a kiemelések alapján érmeket vártunk, ám nem mindegyik lett olyan színű, mint amilyent szerettünk volna.
A Poór Balázs – Gergely Márk kettősünk ugyanis hiába volt 1. kiemelt és hiába nyertek meg eddig szinte minden versenyt, ezúttal „csak” a dobogó 2. fokára állhatott fel. A Fegyver-Lindner duó ezen a napon jobb volt náluk a döntőben. Elmaradt a várakozástól Szarka Gábor és Vámosi Benjamin (KSI SE) teljesítménye is. Nem jutottak még a legjobb 8 közé sem, hiába voltak 4. helyen kiemelve.
Lányaink 16 közé kerülése párosban jó eredménynek számít, hiszen lényegesen erősebb ellenfelekkel játszottak. Vass Borbála és Bécsi Noémi 3-1-es, Baranyai Júlia és Vincze Luca 3-0-s vereséggel estek ki a nyolcad döntőben.
A SZAK-Sportiskola egyetlen arany érmét Poór Balázsnak köszönhetjük, aki a serdülő (U15) fiú egyéni számát tudta megnyerni meggyőző fölénnyel. Balázs már hetek óta jó formában van, amit most is bizonyított. 3-szor 1 szettet veszített mindössze a győzelemig vezető úton. Bronz érmet vehetett át ugyan ebben a számban a 2. helyen kiemelt Gergely Márk, akinek ezúttal nem ment úgy a játék, mint ahogy azt megszoktuk tőle. Lindner Zéténytől (Dunakeszi) kapott ki az elődöntőben nagy csatában, így nem vívhattunk házi döntőt Orosházán. Szarka Gábor egyéniben sem villogott, főtáblás kiemeltként már az első körben búcsúzni kényszerült.
A kislányok közül ketten is főtáblára tudtak kerülni a serdülők között. Vass Borbála ráadásul a 16 közé is tovább verekedte magát, igazán jó formában versenyzett mindkét napon. Bécsi Noémi egy bravúros győzelemnek köszönhetően került 32 közé, ahol a 3. kiemelt állta útját. Nem jutott tovább, de egy győzelmet aratott a selejtezőben Vincze Luca illetve Baranyai Júlia. A két első versenyző sok mérkőzéssel és tapasztalattal a tarsolyukban utaztak haza.
Gratulálunk!
A verseny jegyzőkönyvei:
Kapcsolódó link: https://asztaliteniszezz.hu/…/pinter-attila-arany…/