Egyéni összetett Bajnokság és szerenkénti döntő, Budapest, 2021. május 29-30

Május 29-én rendezték a tornászok ifi korosztályának csapatbajnokságát és egyéni versenyét, ahol a szombathelyi tornász műhelyt a Delfin Sportiskolai Sportegyesület színeiben Németh Viola  képviselte egyéni indulóként. Viola a szombati versenyen – amely a vasárnapi szerenkénti döntők selejtezője is egyben – mind a négy szeren kiegyensúlyozottan teljesített, ami egyéni összetettben a kifejezetten erős mezőnyben 45,7 pontot elérve a 7. helyre volt elég. Nagy örömünkre szolgált, hogy tornászunk ugráson 2. helyen 13,00 ponttal a döntőbe került és a többi szeren is szerepelt a neve tartalékosként. Viola a vasárnapi döntőben két kiváló ugrással (13.00 és 12,60) megtartotta helyét, így a 2. helyet szerezte meg. Versenyzőnk összeszedettsége mutatja, hogy kész a gyakorlatainak erősítésére, így célunk, hogy a jövőben új elemekkel gazdagítsuk gyakorlatait.

 

Leány Ifjúsági I. o. Országos Bajnokság Egyéni összetett

 Budapest, 2021. május 29

 

Németh Viola:

45,7 -7. hely

Ugrás: 13,1 (13,00 – 2. helyen döntő)

Korlát: 10,1 (7.)

Gerenda: 11,1 (8)

Talaj: 11,4 (6)

 

 Budapest, 2021. május 29

 

Németh Viola:

45,7 -7. hely

Ugrás: 13,1 (13,00 – 2. helyen döntő)

Korlát: 10,1 (7.)

Gerenda: 11,1 (8)

Talaj: 11,4 (6)

Leány Ifjúsági I. o. Országos Bajnokság Szerenkénti döntő

Budapest, 2021. május 30

 

Németh Viola:

Ugrás:  13.00

12.60

 12,8 –  2. hely

 

Leány Serdülő I. o. Vidék Bajnokság Egyéni összetett

Budapest, 2021. május 29.

 

Május 29-én az ifik versenyével egyben a serülő korosztály is megmutathatta tudását. A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. színeiben 5 tornászunk versenyzett: Kovács Regina, Kocsis Kora, Molnár Georgina, Barcsánics Viola és Rajnai Regina. A Budapest – Vidék egyéni összetett verseny alapján szerenkénti eredményeket is hirdettek, külön díjazva a budapesti és a vidéki versenyzőket. Tornászaink közül egyéni összetettben Kovács Regina volt a legközelebb a dobogóhoz, 42,2 ponttal a 4. helyen végzett. Ugráson Rajnai Regi aranyérmet, Kovács Regi ezüstérmet szerzett, Molnár Gina sajnos lemar adt az éremről, mert a második helyen holtverseny volt. Korláton Barcsánics Viola a 2. helyen végzett. Talajon Rajnai Regi volt a legeredményesebb de Barcsánics Viola is felálhatott a dobogó 3. fokára. A jövőben szeretnénk ha serdülő tornászaink a szabadon választott gyakorlataikat nagyobb magabiztossággal mutatnák be, illetve komolyabb rontások nélkül tornásznának.

Kovács Regina:

Egyéni összetett: 42,2 – 4. hely

Ugrás:   12,25 – 2. hely (holtverseny)

Korlát: 8,9 – 5. hely

Gerenda: 10,6 – 5. hely

Talaj: 10,4 – 4. hely

Rajnai Regina:

Egyéni összetett: 41,3 – 5. hely

Ugrás:   12,6 – 1. hely

Korlát: 8,7 – 7. hely

Gerenda: 8,9 – 10. hely

Talaj: 11,0 – 1. hely

Barcsánics Viola:

Egyéni összetett: 41,0 – 7. hely

Ugrás:   11,95 – 5. hely

Korlát: 9,3 – 2. hely

Gerenda: 9,0 – 9. hely

Talaj: 10,8 – 3. hely

Kocsis Kora:

Egyéni összetett: 39,8 – 9. hely

Ugrás:   11,3 – 9.hely

Korlát: 9,00 – 4. hely

Gerenda: 9,7 – 8. hely

Talaj: 10,3 – 7. hely

Molnár Georgina:

Egyéni összetett: 38,1 – 11. hely

Ugrás:   12,2 – 4. hely

Korlát: 7,5 – 11. hely

Gerenda: 8,8 – 11- hely

Talaj: 9,6 – 11. hely