A Magyar Röplabda Szövetség és a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. „Zsinórlabda Bajnokságot” szervez második alkalommal Szombathelyen. 

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül versenyünk az ovisok számára. Az előzetes nevezések alapján a tavalyihoz képest növekedett az érdeklődés és szinte mindegyik intézmény részvételi szándékát fejezte ki. Kb. 230 gyermek és 50 kísérő részvételére számítunk,

A szabályok nagyon egyszerűek, az ovisok számára is „kézzelfoghatóak”. A pálya mérete 5×10, háló mérete 1,5 méter. Egy nagy különbség van csak az igazi röplabdához képest! Ebben a játékban a labdát el kell kapni és dobással továbbjátszani. Fiú-leány és vegyes csapatok is szerepelhetnek. 

Hat pályán a mérkőzéseket időre rendezzük. A bajnokságon győztest nem hirdetünk, mindenki egyforma díjazásban részesül.

A gazdag díjazásnál a felkészítők és az óvodák is jutalmazva lesznek. Minden résztvevő pólót és emléklapot kap. A gyerekek ezen felül röpis kifestőt, zsirkrétát és tízórai csomagot kapnak. A pedagógusok kisebb meglepetés csomagot, az intézmények oklevelét és csapatonként 4 verseny szivacs labdát vihetnek haza.

A verseny helyszínére és vissza a rendezők bonyolítják a résztvevők szállítását.

Reméljük összehangolt munkánkkal nagy sikert aratunk és egy felejthetetlen délelőttöt szerzünk a gyermekeknek. Célunk hogy mindenki jól érezze magát és jövőre is eljöjjön.

Időpont: 2018.január 26. 9:00-12:00

Helyszín: Sugár úti munkacsarnok

Program: 

9:15 Megnyitó 

9:20 Verseny/ játék

12:00 Eredményhirdetés, ajándékok kiosztása

2018 01 12 1 ropi

A képeket a Frisss.hu munkatársa készítette!