Tatabánya 2016. november 13.
Az idén először megrendezésre kerülő Országos Mini Bajnokság 1. fordulóján vett részt a Sportiskola Röplabda szakosztályának U13-as leány csapata.
8 csapat vett részt a tornán. A mi csoportunkba került a Tatabánya, a Kaposvár és az Újpest.
Igen küzdelmes meccseket láthattak a jelenlévők, a színvonalat mutatta a mérkőzések hosszúsága is. Az előző tornán legyőzött Kaposvárnak most sikerült visszavágnia, és igaz nem adtuk könnyen magunkat, végül 2:1-re nyertek.
Ezután a Tatabányát és az Újpestet már jóval könnyebben vertük meg, mégis 2:1 lett mindkét mérkőzés mérlege, így végül körbeverés alakult ki. A rendezők összevetették a kialakult eredményeket és az alapján megvizsgálták a nyert és vesztett mérkőzéseket, a nyert és vesztett szetteket, és mivel még a kapott pontok is megegyeztek a Kaposvárral, így végül a szerzett pontok alapján 2 ponttal lemaradva végeztünk csoport harmadikként. Kissé elkeseredve, de sima győzelemmel szereztük meg az ötödik helyet. (25:05; 25:15).
Várjuk az országos következő fordulóját, hogy bizonyíthassunk!
Csapat: Tóth Bíborka (csk.), Avas Viktória, Nagy Tíria, Nagy Bianka, Doma Csenge, Szeleczky Flóra, Foki Laura, Héjj Panna, Plander Petra és Hütter Rebeka.
Edző: Tóth Zsuzsanna
Végeredmény:
- UTE
- Kaposvár
- Székesfehérvár
- Dabronc
- Szombathelyi Sportiskola
- Tata
- Tatabánya
- Szombathelyi Egyetemi Sport Egyesület