Győzelemmel debütált a Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia női röplabda csapata az 53. Rába kupán Győrben
Nyáron együttműködési szerződést kötött egymással a Haladás VSE és a Vasi Sport Akadémia, valamint a Sportiskola és a Leon RSE utánpótlás bázisok. Az együttműködés célja a női röplabda helyzetének javítása és a Dunántúlon, röplabdában egyedülálló akadémiai központ kialakítása.
A csapat augusztus 3.-án kezdte meg a felkészülést a bajnoki idényre. Hat hetes, napi kétszeri kimerítő 2-3 órás edzéseket követően szeptember 20.-án vett részt a csapat Győrben a Rába kupa küzdelmein.
Jól szolgálta a felkészülést a torna, annak ellenére, hogy vírusos betegség tizedelte meg a csapatot. A szűkebb keret is kimagaslóan teljesített a felkészülési tornán. A két játszmáig tartó mérkőzéseket játszmaveszteség nélkül, sikeresen vívták meg a szombathelyi lányok. A tornagyőzelem mellé több különdíj is gazdára talált. A legjobb támadójátékos díját Bokor Laura kapta, míg edzői különdíjjal Mucsi Péter a csapat edzőjét jutalmazták.
Mucsi Péter: Hosszú, fárasztó felkészülésből érkeztünk erre a tornára, ahol célként a csapatrészek, játékosok összecsiszolását, és különböző taktikai, technikai elemek gyakorlását tűztük ki. A felkészülés jelenlegi időszakához képest meglepően jó formában röplabdázott csapatom. Feladó és ütőteljesítményben is olyan produktumot láthattunk, ami bíztató lehet a jövőre nézve. Örömteli, hogy a felnőtt kerethez idén csatlakozó korosztályos válogatott Dancsecs Nikolett remekül helytállt, jól mutatkozott be. Összességében elégedett lehetek a tornán látottakkal. Gratulálok a lányoknak a torna megnyeréséhez!
Eredmények:
Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia – Ikrényi DSE 2:0
Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia – Győri DRC 2:0
Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia – Soproni RC 2:0
Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia – Komáromi VSE 2:0
Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia – Univerzita Komarno 2:0
1. Haladás VSE/Vasi Sport Akadémia
2. Ikrényi DSE
3. Soproni RC