Június 7-én hazai pályán, a Horvát Iskola tornatermében lépett pályára utoljára ebben a szezonban U17B csapatunk a harmadosztály küzdelmeiben. Az osztályozón az 5–7. helyekért zajlottak a mérkőzések, ahol a Sportiskolások két győzelemmel megszerezték az előkelő 5. helyet.

A nap egy igazi szombathelyi rangadóval kezdődött a Haladás VSE ellen. Az első két játszmát ugyan ellenfelünk nyerte, de a csapat 0:2-es hátrányból fordítva, izgalmas mérkőzésen aratott 3:2-es győzelmet.

A DSE elleni második találkozón már mindkét együttesen érződött a hosszú szezon és a nap fáradtsága. Ennek ellenére a lányok végig fegyelmezetten és koncentráltan játszottak, így 3:1-es sikerrel zárták az idényt.

SZOSI B – Haladás VSE: 3:2 (18–25, 20–25, 25–23, 27–25, 15–5)

DSE – SZOSI B: 1:3 (20–25, 25–21, 19–25, 16–25)

A csapat tagjai:

Csáky Rozália, Derdák Dalma, Görgényi Lili, Házi Hédi, Horváth Bíborka, Horváth Lizi, Komondi Nóra, Lénárt Berta, Polgár Anna, Reicher Dorka, Szabados Franciska, Szabó Csenge, Szabó Sára, Takács Hanna.

Edzői értékelés:

„Nagyon büszke vagyok a lányokra. Az első mérkőzés elején a túlzott akarás miatt nem találtuk a saját játékunkat, de amint sikerült megnyugodnunk és felszabadultan röplabdáznunk, tudtam, hogy meg fogjuk fordítani a találkozót. A két győzelem mögött igazi csapatmunka áll: minden pályára lépő játékos hozzá tudott tenni a sikerhez, és megmutatta, mennyi energiát fektetett bele a szezon során. A lányok egész évben lelkiismeretesen dolgoztak, ezért örülök, hogy hazai közönség előtt zárhatták győzelmekkel az idényt.” – Németh Tekla

Gratulálunk! Hajrá SZOSI!