A hétvégén U17A csapatunk Szegeden léphetett pályára a másodosztályú döntőn. Szeged-Szolnok mérkőzéssel kezdődött a döntő amit a Szeged 3-1-re megnyert. Ezt követően a Szolnok csapata ellen kezdtük meg a tornát. Magabiztos kezdéssel és nagy lendülettel indultunk meg, az első szettet meg is nyertük. A második szettben sajnos a teljesítményünk alábbhagyott, sokat hibáztunk így a Szolnok egyenlíteni tudott 1-1-re. A harmadik szettben fej-fej mellett haladtunk az ellenféllel, de sajnos a hibákat nem sikerült leredukálni. Sok nyitást rontottunk, meggyengült a nyitás fogadásunk és ezt a másik csapat az előnyére fordítva megnyerte a szettet. A negyedik szettben a csapat felszívta magát és nagy küzdelem árán 2-2-re tudtuk módosítani a szettarányt. A döntő szettben rosszul kezdtünk és a Szolnok el tudott húzni az elején, de a térfél cserét követően erőre kapva hátrányból tudtunk fordítani és megnyertük a meccset. Egy rövid pihenő után az arany éremért küzdhettünk meg Szeged csapatával. A lányokból sok energiát kivett az előző 5 szettes küzdelem, ami sajnos meglátszódott a pályán nyújtott teljesítményen. 3 szett alatt dőlt el az 1. hely sorsa. Mindhárom szettben tudtuk tartani a tempót, de a végjátékokban a Szeged kerekedett felül rajtunk. Így végül ezüstérmesek lettünk a bajnokságban. Büszkék vagyunk a csapatra mert a végsőkig küzdöttek és a legutolsó pillanatokban sem adták fel.
A csapat tagjai: Laczi Hanna, Zsigmond Nóra, Gombás Laura, Horváth Emma, Györök Dóra, Tárnoki Zita, Horváth Linda Lola, Fraller Csenge, Drimmer Luca, Pomper Anna, Varga Hanna, Kónya Brigitta, Shubina Karina, Kovács Tekla.
Edzők: Koller Domonkos és Marton Gabriella
Gratulálunk! Hajrá SZOSI!


