2017. február 05. Egyetemi Sportcsarnok
Nagyon boldogok voltunk, hogy hazai pályán léphettünk pályára, ráadásul a remek helyszínnek és szervezésnek köszönhetően zökkenőmentesen zajlott le a torna.
A csoport eredmény borítékolható volt, a Veszprémet legyőztük, de a Vasassal nem bírtunk. Csoport másodikként egy másik pesti csapatot, a Hercules együttesét kaptuk, akikkel ellen eleinte könnyedén léptünk el, a szettek végére mégis meg tudták fordítani az eredményt. Az 5-8-ik helyért folyó küzdelemben, a nagy riválisunkat a Kaposvárt kaptuk, és nagy csatában, de végül 2 pont különbséggel alulmaradtunk. Ezután már csak a 7-ik helyért játszhattunk a Graz ellen, ahol már nem volt motiváció, és a fáradtság jelei igencsak megmutatkoztak. Végül a 8-ik helyen zártuk a tornát, de az országos ranglistán a 7-iknek járó pontot kaptuk, mivel az esetleges külföldi résztvevőket nem számítják bele.
Technikailag és taktikailag szépen fejlődik a csapat, a továbbiakban a mentális felkészültséget fogjuk előtérbe helyezni! Sajnálom a két sérülést szenvedett játékosunkat, hiányzott a játékuk! Mielőbbi gyógyulást kívánunk nekik!
Névsor: Avas Viktória, Doma Csenge, Döme Alexa, Foki Laura, Hütter Rebeka, Nagy Bianka, Nagy Tíria, Osbáth Flóra, Prácser Luca, Prácser Panna, Szeleczky Flóra, Tóth Bíborka (csapatkapitány – különdíjas: „Csapat legjobbja”)
Edző: Tóth Zsuzsanna