BEMUTATKOZÁS

női kosárlabda bemutatkozás

A szombathelyi női kosárlabda szakosztály 2009. áprilisában, a Savaria BC megszűnése után újjáalakult, 2009. májusában csatlakozott a Sportiskola kötelékéhez. Lány szakosztályunk koncepcióját 2010-ben Váradi Attila dolgozta ki és hangolta össze a mára akadémiai rangot elérő fiú szakágéval.

HÁNY FŐVEL MŰKÖDÜNK JELENLEG?

Leány szakosztály:          50 fő

A SPORTÁG BEMUTATÁSA, NÉPSZERŰSÉGE

A kosárlabda sebessége és variációs lehetőségei a néző számára is rendkívül látványossá teszi, ezért napjaikra az egyik legnépszerűbb sportággá vált világszerte. Európában játszott változatára a csapatjáték jellemző, míg az NBA a látványosságról szól. Szombathely nemcsak papíron, hanem a mindennapok valóságában is a kosárlabdázás városa. Önkormányzatunk az első osztály meghatározó csapatát a FALCO KC-t, és az utánpótlásbázisát is kiemelt figyelemben részesíti, koncepcionálisan pedig ennek megfelelően támogatja.

BÜSZKESÉGEINK

A szombathelyi utánpótlás több játékost is adott az élvonalba, elsősorban a fiúk köréből.

Külön öröm számunkra, hogy a profi játékosok mellett nagyon sok edző, kosárlabdához köthető sportszakember (játékvezető, sport pszichológus, technikai vezető, sportjogi szakértő, sportmenedzser) került ki szombathelyi műhelyünkből.

A magyar válogatott, valamint korosztályos válogatott csapatok játékosai között az eltelt több, mint két évtizedben sok szombathelyi játékos nevével találkozhattunk.

Felnőtt magyar válogatott játékosok: Pankár Tibor Balázs, Dénes Gábor, Szabó Zsolt András, Váradi Kornél, Bognár Kristóf, Váradi Benedek, Perl Zoltán.

KIKET ÉS MILYEN KOROSZTÁLYÚAKAT VÁRUNK?

Leány szakág esetében 8-10 éves kortól 5 korcsoportba várjuk a jelentkezéseket: kenguru, gyerek, serdülő, kadett és junior.

ELŐFELTÉTELEK A JELENTKEZÉSHEZ

Az edzésre jelentkezés semmilyen előképzettséget nem igényel.

MEGTEKINTHETŐ-E AZ EDZÉS?

Az edzések előzetes egyeztetéssel megtekinthetők.

CSOPORTOK, EDZÉSEK HELYSZÍNE

U11- U12-U14-U16-U18

Helyszínek:

Aréna Savaria Sportközpont (9700 Szombathely Sugár út 18.)
Brenner János Általános Iskola és Gimnázium (9700 Szombathely, Táncsics Mihály út 48.)
Paragvári Utcai Általános Iskola (9700 Szombathely, Paragvári út 2.)
Vas Megyei Szakképzési Centrum Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma (9700 Szombathely Rohonci út 1.)
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium (9700 Szombathely, Dózsa György út 4.)

SZAKOSZTÁLYVEZETŐ

Szarka Zsuzsanna: testnevelő, igazgatóhelyettes – Paragvári Utcai Általános Iskola. Több mint 25 éve edzősködik, számos tanítványa lett válogatott, NB I.-es játékos.

SZAKMAI VEZETŐ

Váradi Attila:

A három együttműködő sportszervezet – Falco KC Szombathely Kft., Szombathelyi Sportiskola, Szombathelyi Ifjú Sólymok KSE – szakmai vezetője.
A szombathelyi utánpótlásban kiemelkedő eredményeket ért el csapataival. Szombathelyen és a válogatottnál is rengeteget tett a magyar kosárlabda eredményességéért.
Az MKOSZ szakmai és utánpótlás bizottság tagja.
Korábban az U20-as és U18-as válogatott szövetségi kapitánya volt.
Jelenleg az MKOSZ Képző- Kiválasztó Program szakmai vezetője.

Kapcsolat

Szarka Zsuzsanna
zsuszarka@gmail.com
+36 30 631 3270

Váradi Attila
varadiedzo@gmail.com
+36 20 278 4973

VERSENYZÉSI LEHETŐSÉG

Csapataink minden korosztályban versenyeznek az MKOSZ által szervezett regionális és országos versenyeken, valamint a diákolimpiai rendezvényeken.

Hírek Ne hagyd ki