Nem maradt koncentráció a végjátékra

A 20 pontos hazai győzelem ellenére ki-ki mérkőzésre volt kilátás. Győzni utaztak a Szombathelyiek oly messzire. Nem kezdték jól a meccset, de ebben a negyedben nem talált be kintről a hazai csapat, így nem tudott jelentős előnyre szert tenni. A második negyedben sok hiba jellemezte a játékot, ekkor még némi centermunka is volt Feigl személyében, aki a második félidőre elkészült erejével a rohanós játék miatt.

A második félidőre feltettek mindent egy lapra a vendégek és egész pályás letámadással megzavarták az ellenfelet. Bár a lendületet épp az előző nap sí táborból hazaérkezett két játékos Simon Cintia és Gyuricza Kitti adta. A 30. percben át is vette a vezetést a vendégcsapat. Azonban a hajrában néhány kihagyott ziccer megpecsételte a vendégek sorsát, a kihagyott helyzetekből sorra visszakontrázva a hazaiak szereztek könnyű pontokat és lélektani előnyt. Ismét a sok eladott labda kedvezett az ellenfélnek, akik megköszönték ezt és ezekből megnyerték a meccset. Továbbá kulcsjátékosaink gyenge koncentrációja a büntetődobásokban mutatkoztak meg, amit nem tudtak pontra váltani sokszor a meccsen.

Kozma Tamás vezetőedző így értékelte a mérkőzést:

Nincs meg a belső-külső játékunk egyensúlya, centereink nem adtak le szinte semmilyen teljesítményt, ami oda vezet, hogy a mezőnyök sok, kétes helyzetet vállalnak fel, amiből sokat hibáztak. A boltba nem lehet ennyi labdát venni, mint amit mi ajándékba odaadunk az ellenfeleknek a mérkőzéseinken.

 

MÉRKŐZÉSJELENTŐ LAP

2015.

A mérkőzés:

            időpontja: 2016.02.13

            helyszíne: Baja

            sportága, neme, osztálya: Női kosárlabda, Amatőr NB1

Mérkőző csapatok:

                        Bajai Női KK- SzoESE-Sportiskola

JT:Csabai, Koncsek Néző: 100

            Eredmény: 75-69 (15-11, 24-18, 14-25, 22-15)

A SZoESE összeállítása (és pontszerzői)

Tóth (-), Szabó-Haklits (18/6), Gusztafik (11/3), Czinder (11), Feigl (10

Csere: Simon L (-), Hajdinák (-), Gyuricza (9/3), Simon C. (8/6),Boronkai (-) Kovács (-)Uszkai (2)

Jók: Szabó-Haklits, Simon Cintia, Gyuricza

Edző(k):

Vezetőedző: Kozma Tamás

Edző: Szabó László