Középház 2. Forduló

Szombathely, Nagy Lajos Gimnázium

2018.03.11.

Ifjú Sólymok ’A’ – Ifjú Sólymok ’B’

67-50 (14-8; 15-13; 16-17; 22-12)

Pontdobók: Németh Ákos 12, Purgai Bálint 10, Bíró Bálint 2, Lintner Kristóf 6, Mesteri Gergő -, Gáspár Patrik -, Németh Soma 4, Németh Barnabás 9, Varga Gergő 2, Kövesdi Zoltán 7, Kulman Csanád 13, Horváth Nátán 2

A mérkőzés elején nagyon kapkodó volt a játék, a küzdelem dominált a pálya mindkét oldalán. Igazi presztízsmérkőzés volt a két szombathelyi csapat között. Az első félidőt ideges játék, sok kihagyott ziccer, büntető jellemezte. Ezek mind az idegesség rovására voltak írhatok. A félidőre a hazai csapat 8 pontos előnyre mehetett, amit a 3. negyed elején szépen el is kótyavetyéltek. Innentől kezdve fej-fej mellett haladtak a csapatok. A játék a 4. negyedben fordult meg, amikor a vendéglátó csapat fokozatot váltott és sorozatban védekezte ki ellenfele támadásait és többször könnyű, gyors kosarakat tudott szerezni. A végére a vendégcsapat elfáradt, így 10 pont fölé nőtt a különbség, amit a mérkőzés végéig meg tudott tartani a hazai alakulat.

Tóth Dávid, edző: A mérkőzés első perceiben érződött, hogy a srácok nagyon akarnak nyerni, ez rá is nyomta a bélyegét az első félidőre. Nagyon sokszor türelmetlenek voltak támadásban, próbáltak már a mérkőzés elején megnyerni a találkozót. Hosszú heten vagyunk túl, hisz a hét minden napján edzettünk a srácokkal, akik becsülettel végig dolgozták a hetet. Gratulálok Nekik az egész hetes munkához.