Női kosárlabda, Amatőr NBI, rájátszás

Bajai Női KK – SzoESE- Sportiskola 80-56

(18-21, 25-9, 16-16, 21-10)

A SZoESE összeállítása (és pontszerzői)

Feigl (13), Gusztafik (13), Czinder (23/6),Gyuricza (5) Uszkai (-)

Csere: Boronkai (2), Kovács (-),

Jók: Czinder, Gusztafik

Edző(k):

Vezetőedző: Kozma Tamás

Edző: Szabó László

Hosszú utazás ellenére jól kezdett a vendégcsapat. Fegyelmezetten, szervezetten játszott az elég hiányos összeállítású egyetemi csapat, akiknek az első negyedben még ültek a dobásaik. A folytatásban agresszívebb védekezésre váltott a Baja és az átmeneti játékait olyan sebességgel indította, hogy sokszor még taktikai faultot sem tudtak ütni a vendégek. 5-10 másodperc alatt tudtak kosarat elérni, de ha ez nem sikerült, akkor általában a második szándékból is kísérletezhettek. Sajnos a vendégek centerei az első félidőben nem tudtak kosarat elérni, ami meg is látszott az eredményen. A második felvonásban Czinder jól irányította társait és dobásai is sikeresek voltak. A végére elfáradt a vendégcsapat, hiába javult fel Feigl Fanni centerjátéka, nem tudta csökkenteni hátrányát a vendégcsapat.

Tetemesnek tűnő előny nem ledolgozhatatlan, bár az A csoportos játékosokkal megerősített Bajai csapatnak is előrébb lenne a helye a tabellán.

Kozma Tamás vezetőedző így értékelte a mérkőzést: Keveset tettek bele a centerek a közösbe, így kicsit egysíkú volt a támadójátékunk, ami könnyen védhetővé vált. Sajnos a játék képe jobbnak tűnt, mint az elért eredmény. A vasárnapi visszavágón megpróbálunk győzelemmel búcsúzni a hosszú és fárasztó kétbajnokságos szezontól.