Hazai győzelem után a középházban folytatja a SZoESE-Sportiskola csapata a középszakaszt

SzoESE-Sportiskola- Tatai SE: 60-53 (20-14, 10-12, 15-7, 15-20)

A mérkőzés tétje az alapszakasz nyolcadik helyének megszerzése volt, amivel a nyertes csapat a középházba folytathatja a középszakaszt.

Jobban kezdett a hazai alakulat, lendületesebb, pontosabban játszottak a mérkőzés elején. Kihasználva magassági fölényüket sok lepattanót szedtek a mérkőzés ezen szakaszában. Kellett is a jó centerjáték, mert a szombathelyi kisemberek adósak maradtak a jó játékkal. A vendégek zóna védekezése ellen Szabó-Haklits távoli dobási jelentették a megoldást, a hazaiak irányítója remek dobóformát fogott ki ezen a napon. Tartósan 10 ponttal vezettek a szombathelyi lányok, de a sok eladott labda miatt nem tudták jobban növelni előnyüket a Tata ellen.

A közepes színvonalú alsóházi rangadón helyt álltak a szombathelyiek és hozták a kötelezőt.

Kozma Tamás vezetőedző így értékelte a mérkőzést: Meglátszott, hogy van tétje a mérkőzésnek, görcsös volt játékunk, ezért a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Ezzel együtt gratulálok a lányoknak.

Köszönöm Zsuzskának az egész éves példamutató hozzáállását, ez hiányozni fog a csapatból, na és persze ez a fajta sikeres célba dobás, amivel ma is győzelemhez segítette csapatunkat.

Női kosárlabda, amatőr NB I

A SZoESE összeállítása (és pontszerzői)

Szabó-Haklits (21/21), Feigl (6), Gusztafik (10), Czinder (4), Molnár (8)

Csere: Tóth (1) Hajdinák (2), Hansági (2), Boronkai (-), Uszkai (-), Simon Lilla (3)

Jók: Szabó-Haklits, Molnár, Feigl

Edző(k):

Vezetőedző: Kozma Tamás

Edző: Szabó László