Szerda késő este került megrendezésre a SzoESE-Sportiskola- Nagykanizsa női Hepp Kupa mérkőzés. |
A két csapat annak ellenére, hogy nagyon jól ismeri, egymást mindig jó csatákat vív. Nem volt ez most sem másként annak ellenére, hogy erősen tartalékosan álltak ki a hazaiak.
Kiegyenlített első negyed után minimális előnyre tettek szert a hazaiak. Játék képe akkor sem változott, amikor a középiskolás korú fiatalok szálltak be a játékba. Czinder Adrienn stabil játéka, mellet most Simon Lilla ügyeskedett össze 13 pontok 20 perc alatt.
A hazaiak edzője sokat cserélt és gyakoroltatta a lányokkal a védekezés váltásokat. Ennek meg is lett az eredménye, mert a sok szerzett labdából nagyon jól kontráztak az szombathelyiek.
A második félidőben saját tempójukba fáradtak bele egy kicsit a hazaiak, de szerencsére a vendégek is sokat hibáztak ekkor. Az utolsó negyednek magabiztosan futottak neki, ahol már az ellenfél is próbálkozott mindenféle védekezési taktikával. Ekkor sem remegett meg a nagyon érett játékot mutató Czinder Adrienn keze és a meccs végére 30 pontot süllyesztett el a rivális kosarába.
Kozma Tamás edző:
A 74 dobott pont ilyen tartalékosan nagyon jó teljesítménynek számít. Szeretnénk tovább edződni a Hepp Kupában, várjuk a második ellenfelet! Örülök neki, hogy a fiatalok kezdik felvenni az első osztály tempóját és hogy mindig más hozzá tud tenni az eredményességhez is.
A mérkőzés:
időpontja: 2015.10.28.
helyszíne: Szombathely
sportága, neme, osztálya: Női kosárlabda, Hepp Kupa
Mérkőző csapatok:
SzoESE-Sportiskola- Kanizsai Vadmacskák SE
Eredmény: 74-62 (23-19, 14-11, 12-15, 25-17)
A SZoESE összeállítása:
Tóth Tamara (2), Gusztafik (12), Czinder (30/6), Uszkai (4), Gyuricza (2),
Csere: Hansági (4), Hajdinák (5/3), Simon (13), Boronkay -, Zsebe,-
Jók: Czinder, Simon, Gusztafik, Hajdinák
Vezetőedző: Kozma Tamás
Edző: Szabó László
100 néző