A nyári szünidő első és második hetében sem áll meg a kosárlabdaélet a Szombathelyi Sportiskolában. Két turnusban, közel 70 utánpótláskorú gyermek-fiúk és lányok- számára biztosítunk napközi tábor formában kosárlabda edzéseket. A lelkes, 8 és 15 év közötti, de főleg U12-14-es korosztályú sportolók napi két edzésen pallérozódnak, csiszolják technikájukat mind támadásban, mind pedig védekezésben. A kosarazás mellett kiegészítésül ping-pongozunk, tollasozunk, vagy labdás bűvésztrükköket tanulunk, de a gyerekek igazán jól csak kosárlabdával a kezükben érzik jól magukat. ![]()
A hőség és a napi két edzés komoly fizikai terhelést jelent, ezért szükség van egy kis délutáni pihenőre is, az edzőknek ekkor van a legnehezebb dolguk: letetetni a srácokkal a kosárlabdát.![]()
Nem maradhat el természetesen a meccsnézés sem és a különféle vetélkedők sem, amivel a mentális fejlesztésre, sportági ismeretek megszerzésére, kommunikációra, csapatépítésre helyezzük a hangsúlyt.
A táborozókat mindkét héten meglátogatta a magyar kosárlabda bajnokcsapattól Bognár Kristóf, aki nemcsak a sportág szeretetéről, a felkészülés kulisszatitkairól és az idegenbeli meccsek érdekességeiről, hanem egy profi sportoló életéről is mesélt.
Nem mellesleg a nagy GOAT vitában is határozottan állást foglalt. Készséggel adott autogramot és a legbátrabbakkal 1:1-ben is kiállt, a gyerekek nagy örömére. Az „óriás”
közvetlensége és barátságossága biztosan növelte kosarasaink sportág iránti érdeklődését, szurkolói elkötelezettségét, amennyiben ez még lehetséges volt.![]()
Hajrá SZOSI! Hajrá kosárlabda!![]()






