A Szombathelyi Sportiskola U14/A csapata jó játékkal és kiemelkedő csapatszellemmel bebiztosította helyét az „A” döntőben. A fiatal játékosok 2 győzelemmel és 1 vereséggel zárták az utolsó (6.) főtábla csoportkörös szakaszt, mellyel kvalifikálták magukat Magyarország legjobb 8 serdülő csapata közé.
A lebonyolítás szerint a fordulón belüli 4-es csoport első két helyét kellett elcsípni, ahhoz, hogy jegyet nyerjünk a legjobbak közé. Ezt az előkelő helyet, az egész évben mutatott jó játékkal és győzelmekkel vívta ki magának a csapat. Ezzel a mentalitással készültek és álltak hozzá a játékosok a tornához.
Lehengerlő, és a vártnál sokkal jobb játékkal rukkoltak elő a fiúk a szombati versenynapon, ahol az első mérkőzésen a Soproni Tigrisek csapatát verték meg 43 ponttal. A második parázs hangulatú mérkőzésen pedig a Kiss Lenke KS csapata felett győzedelmeskedtek szintén 43 ponttal.
Az utóbbi mérkőzés különösen nagy téttel bírt, hiszen itt dőlt el a továbbjutás sorsa. Az egész csapat egy egységként küzdve folyamatosan növelve előnyét, a játék minden elemében felülemelkedett az ellenfélen.
Az utolsó találkozón az Óbudai Kaszások ellen vasárnap már tét nélkül zajlottak a küzdelmek, hiszen mindkét csapat büszke résztvevője lesz a finálénak.
Mészáros Máté vezetőedző:
„Külön öröm volt számunkra Bakon Csabával egyetértésben, hogy csapatként tudtunk nyerni. Talán most éreztem először a szezon során, hogy igenis mindenki lehajtja a fejét és egy irányba egy közös célért küzdenek a játékosok. Főleg egyéni védekezésben, jó értelembe vett agresszivitásban, 50-50 szituációkban, lepattanó labdákban megszerzésében mutatkoztak meg ezek az apró élességek, amik olyan gerincet adtak a csapatnak, hogy a támadó játék szinte magától jött. Minden játékos, aki pályára lépett hozzátett a sikerhez. Öröm volt nézni. Le a kalappal! Gratulálok! Megyünk tovább!”
Stáb:
Edzők: Mészáros Máté (HC), Bakon Csaba (AC)
Erőnléti edzők: Uszkai Dóra, Laki Ádám
Atlétika és rehabilitáció: Varga Eszter
A csapat játékosai:
Balogh Dávid, Déri Ábel, Déri Zsombor, Füzi Dániel, Henrik Ákos, Kajdi Zsolt, Kiss Gergő, Lengyel Zalán, Nagy Ádám, Németh Zalán, Pollányi Gellért, Simon Kolos, Szegedi Bence, Takács Olivér, Völgyi Zsombor.
Gratulálunk! Hajrá SZOSI!


