[spvideo height=”281″]https://youtu.be/8kE6csz3vpU[/spvideo]

Mind a négy mérkőzését elveszítette a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia U16-os csapata a hazai rendezésű nemzetközi tornán. A viadalon négy magyar, valamint öt külföldi gárda lépett pályára.

Az Európai Utánpótlás Kosárlabda Liga közép-európai régiójában a második fordulót rendezték meg az Aréna Savariában, ahol összesen kilenc csapat lépett pályára. Köztük volt a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia U16-os gárdája is. A torna létrejöttéhez komoly összefogásra volt szükség.

Váradi Kornél edző, SZOKA U16
“Ez egy hatalmas dolog nekünk és ezúton is köszönjük, hogy ez megvalósulhatott. Mi egy sportiskolai csapat vagyunk, ezért nagy részt a Sportiskolának köszönjük, hogy a torna létrejött, de a Horváth Zoltán Kosárlabda Alapítvány és a Vas Megyei Kosárlabda Szövetség, valamint az Ifjú Sólymok is úgy tudom, hogy elég nagy ráfordításokat tett ennek érdekében.”

A szombathelyi tornán kilenc kifejezetten jó erőkből álló csapat vett részt. A négy magyar gárda mellett öt külföldi együttes szerepelt. Ennek köszönhetően a SZOKA korosztályos játékosai a saját bőrükön tapasztalhatták meg a különböző kosárlabda kultúrák jellegzetességeit.

 

Dancsecs András csapatkapitány, SZOKA U16
“Az a jó, hogy megtapasztalhatjuk az agresszivitását a külföldi csapatoknak és kipróbálhatjuk, hogy mi hol tartunk. A magyar bajnokságban nincs igazán agresszív védekezés, de itt megtanulhatunk ellene játszani. Sokat fejlődhetünk ebből.”

A házigazda szombathelyi csapat ugyan mind a négy mérkőzését elveszítette, ám a gárda játékosai nem vallottak szégyent, ugyanis ellenfeleiket komoly erőbedobásra késztették. Váradi Kornél tanítványai többnyire csak nagy csatában maradtak alul.

forrás: sztv.hu