Véget ért a 2021. évi Magyar Bajnokság, melyet ebben az évben a büki sportcsarnokban rendezték  meg. Covid előtt tavasszal rendezték mindig az OB-t, idén pedig pótlásként a szeptemberben szokásos Bük-fürdő Kupát nevezték ki az év legrangosabb versenyének. Mint mindig remek házigazdának bizonyult a Büki TK.

A SZAK-Sportiskola ifjú versenyzői kiválóan szerepeltek a 4 napos eseményen, nem győztük fogadni a csapatvezetők, edzők és játékosok gratulációit. Nem is csoda, hiszen emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy valamelyik korosztályban a legjobb 4 között 3-an ugyan abból a klubból kerültek ki. Az újonc egyéniben Gergely MárkPoór Balázs és óriási meglepetésre Szarka Gábor örvendeztettek meg bennünket ezzel. Irigykedve néztek ránk még az ország legnagyobb klubjai is. Mi pedig sütkéreztünk a sikerben.  Nem csak azért, mert sok érmet szereztünk, hanem mert újoncaink valóban szenzációsan játszottak és nem érdemtelenül érték el sikereiket. Az idősebbek között – az U15-ben – 4 versenyzőnk is főtáblára jutott, Gergely Márk a legjobb 8, Poór Balázs pedig a legjobb 16 közé is bejutott a nagyobbak között. Kettejük párosa – most már nem először – a 3. helyre állhatott fel a dobogón. Kiváló párost alkotnak, és ezt már az NB II-ben bizonyították!

Összesen 6 fiú és 2 lány versenyzőnk állt asztalhoz az országos bajnokságon, és mindannyiuk teljesítményével elégedettek lehetünk.

Szívmelengető volt Szombathelyinek lenni Bükön, de nem dőlhetünk hátra, nem bízhatjuk el magunkat, folytatnunk kell utunkat a kijelölt ösvényen. Annál is inkább, mert még ebben az évben is sok verseny vár ránk.

KÖSZÖNJÜK VERSENYZŐINKNEK, HOGY MEGÖRVENDEZTETTEK BENNÜNKET!